Hírek


Környezettudatos művészeti tevékenységek kerülnek megvalósításra az Ökobecse Polgári Egyesület és a Tudatosan a Környezetünkért Egyesület közös projektjében

Dr. Balázs Hohmann, 2019. szept. 5. 0:41   [ 2019. szept. 6. 5:07 frissítve ]

A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület vajdasági partnerszervezetével közösen valósítja meg 2019. április 01. és 2020. március 31. között azt a programsorozatot, amely a környezettudatosság gondolatkörét a művészeti tevékenységen keresztül kívánja kiemelni.

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósuló projekt egyik központi elemét az a 2019. október 06-án megvalósuló vajdasági festőtalálkozó (IV. Nemzetközi Környezetbarát Alkotói Találkozó) adja, amelynek során a résztvevők papír alapanyagok újrahasznosításával keletkező környezetbarát hordozófelületekre készíthetik alkotásaikat. A találkozó alkalmat biztosít a résztvevők számára a
környezettudatos életvitel gyakorlati megvalósításának és művészeti inspirációinak átbeszélésére, közös gondolatok kialakítására is.

Az alkotások azonban nem lapulhatnak sokáig a szekrény mélyén, hiszen 2020. februárjában Pécsett, a Pepita Közösségi Térben kerülnek majd kiállításra, ahol annak megnyitója után a látogatók szabadon is megtekinthetik a tárlatot, de a szervezetek iskolás csoportok számára környezettudatos szemléletformáló programokkal összekötött, szervezett tárlatvezetéseket is szerveznek.

A programsorozat hozzájárul a két szervezet együttműködésének fejlesztésén keresztül a környezeti szemléletformálás és érdekérvényesítés határon átnyúló kezdeményezéseihez is.

A projekt további, aktuális részleteiről e honlapon fogunk tájékoztatást adni a későbbiekben www.tudatosan.eu

Ha kérdése merülne fel vagy érdeklődni szeretne a programok iránt, az alábbi kapcsolattartók szívesen állnak rendelkezésre:
Az Ökobecse Polgári Egyesület részéről Kis Zoltán elnök, email: ekobecej@gmail.com.
A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület részéről dr. Hohmann Balázs elnök, email: tudatosanpecs@gmail.com.

A fotók a projekt színhelyeit mutatják be, Óbecsén a Thán Emlékház, Pécsett a Pepita Közösségi Tér.

A projekt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.




               

 
A NEA honlapja
               
     
                 




























   

SozialMarie 2019 pályázat

Dr. Balázs Hohmann, 2019. jan. 20. 21:46   [ 2019. jan. 20. 21:46 frissítve ]


Egyesületünk 2019-ben részt vesz a SozialMarie pályázaton a "
Mediációval az innovatív társadalmi béke megteremtéséért" című pályázatával európai legrégebbi társadalmi innovációs díjának tekinthető megmérettetésen.

További információkat az alábbi oldalon találhat!

Tudatos döntés - Interaktív vetélkedő felsősöknek

Dr. Balázs Hohmann, 2018. jan. 4. 4:24

Felsős diák vagy?

Nevezz versenyünkön 4 fős csapatoddal, vegyetek részt a 3 alkalmas interneten zajló vetélkedőnkben, hogy eljuthassatok a döntőbe, ahol menő környezettudatos ajándékokat nyerhettek magatoknak és iskolátoknak.

Kattints a képre a további részletekért!

Tudatos döntés - Interaktív vetélkedő a szelektív hulladékgyűjtés és a kreatív újrahasznosítás jegyében

Tudatos döntés - Környezeti szemléletformáló program Pécsett

Dr. Balázs Hohmann, 2017. dec. 31. 6:04


Szervezetünk "Tudatos döntés - Hulladékgazdálkodással és szelektív
hulladékgyűjtéssel kapcsolatos vetélkedő és szemléletformáló kampány Pécsett"
című pályázata a Földművelésügyi Minisztérium "A hazai hulladék-gazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálásra fordítható támogatás elnyerésére" című, FM-LSZF/2017-01. azonosító pályázati kiírásán nyert.



A pályázat keretében Egyesületünk 4 alkalmas általános iskolás és középiskolásoknak szóló, szelektív hulladékgyűjtéssel és kreatív újrahasznosítással foglalkozó interaktív kiállításokat, internetes vetélkedőt
valamint szemléletformáló kampányt valósíthat meg.

A pályázat támogatási időszaka: 2017. szeptember 01. - 2018. március 31.

Ezúton is köszönjük a irányunkba mutatott bizalmat és támogatást!


Kövesse nyomon velünk a projekt megvalósítását az alábbi oldalon!

Rajz- és alkotópályázat kiírása

Egyesület Tudatosan a Környezetünkért, 2016. szept. 27. 11:57   [ 2016. szept. 27. 12:00 frissítve ]

A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület

fennállásának 6. évfordulója alkalmából
rajz- és fotópályázatot hirdet óvodás és általános iskolás gyermekek számára

„Mit tehetek a környezetemért?”

témában

A kiírás keretében újszerű, kreatív pályaműveket várunk!

A beadás határideje és helye: 2016. október 12.
Postai úton: 7742 Bogád, Krúdy Gyula u. 3. (címzett: Hohmann Balázs; a borítékra kérjük ráírni, 
hogy „Rajz- és fotópályázat”)

További információ kérhető: 
Hohmann Balázs, egyesületi elnök, tudatosanpecs@gmail.com, 06 20 228 7187

További részletek az alábbi dokumentumban találhatóak!






A program a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

A túlfogyasztás jelensége középiskolások körében - Egyesületünk vezetőjének publikációja

Egyesület Tudatosan a Környezetünkért, 2016. szept. 27. 2:36   [ 2016. szept. 27. 2:58 frissítve ]

A kóros túlfogyasztás jelensége nagyon komoly, a lakosság széles körét érintő jelenség, melynek kezelésére, jelentőségének tudatosítására nagy hangsúlyt kell fektetni, különösen a fiatal generációk tekintetében.

Hohmann Balázsnak, a Tudatosan a Környezetünkért Egyesület elnökének nemrégiben jelent meg egy összefoglaló tanulmánya a témában, amelyben 5 pécsi középiskola diákjainak túlfogyasztással kapcsolatos függőségi jelenségeit vizsgálja.

Ajánljuk Olvasóink figyelmébe a közölt eredményeket!
Tegyünk együtt a fiatalabb korosztályokért, figyeljünk a saját környezetünkbe levő fiatalokra, hogy megelőzhessük a jelenség elharapózását, mely végső soron az egyéni függőség hátrányos következményei mellett a hazai és globális túlfogyasztáshoz is jelentős mértékben hozzájárulhat! 

Siker a 2016. évi Zöld Forrás pályázaton!

Dr. Balázs Hohmann, 2016. aug. 24. 4:42   [ 2016. aug. 24. 5:05 frissítve ]


A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület sikerrel szerepelt és támogatást ért el a Földművelésügyi Minisztérium 2016. évi Zöld Forrás pályázatán.

A pályázati támogatás segítségével ez évben is megvalósulhat a Tudatos Nap, mely a környezettudatossághoz kapcsolódó élmények mellett családi kikapcsolódást is biztosít a rendezvény látogatói számára.

A rendezvény 2016. október 22-én valósul meg, részleteket itt talál.


A pályázati program keretében a rendezvény mellett rajzpályázat és szemléletformáló kampány is megvalósul.


Várunk mindenkit szeretettel a rendezvényen, ünnepeljük együtt a Tudatosan a Környezetünkért fennállásának 6. évfordulóját!

A program a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás programja támogatásával valósul meg.

Elérhető a Mondd, mi a véleményed projekt beszámolója!

Dr. Balázs Hohmann, 2016. jan. 26. 7:38   [ 2016. jan. 26. 7:39 frissítve ]

Szervezetünk "Mond, mi a véleményed? - Környezeti szemléletformálás lakossági rendezvényeken" című pályázata az Új Európa Alapítvány és MOL közös,KÖSZ! Programjában támogatást nyert.

A pályázat Kuratóriuma 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette az iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó, 5 rendezvény látogatását és a diákok képzését kitűző projektünket.

A pályázat támogatási időszaka: 2015. január 1. - 2015. november 30.

A pályázat sikerrel zárult, beszámolója az alábbi kattintható linken elérhető:

Beszámoló

Mit tehetek a környezetemért? - rajz- és alkotópályázat meghirdetése

Dr. Balázs Hohmann, 2015. szept. 18. 2:26

A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület

fennállásának 5. születésnapja alkalmából

rajz- és alkotópályázatot hirdet óvodás és általános iskolás gyermekek számára

„Mit tehetek a környezetemért?”

témában

 

A kiírás keretében újszerű, kreatív pályaműveket várunk!

 

 

Kategóriák:

 

1. Rajzpályázat

  • mérete maximálisan A/3-as lapméret
  • szabadon választott technikával

 

2. Kreatív alkotó pályázat

  • maximálisan cipős doboznyi méretű kreatív munkákkal lehet pályázni.

 

 

A beadás határideje és helye:

2015. október 5.

Személyesen: Pécs, Balokány-liget, Pepita Kultúrtér H-Szo: 10-17 óra (Zsolnay Vilmos u. 12.)

Postai úton: 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 12. (címzett: Tett-Hely Ifjúsági Egyesület; a borítékra kérjük ráírni, hogy „Rajz- és alkotópályázat”)

 

 

További információ kérhető:

Hohmann Balázs

hohbalazs@gmail.com

06 20 228 7187

 

A díjazás mindkét témakörben három korcsoportban történik:

  • óvodás korcsoport
  • alsó tagozatos általános iskolás korcsoport
  • felső tagozatos általános iskolás korcsoport

 

A beadott pályamunkák hátoldalán kérjük feltüntetni:

  • az alkotás címét
  • a pályázó nevét, évfolyamát/csoportját
  • a felkészítő/oktatási/nevelési intézményének nevét
  • értesítési elérhetőségeket

 

Díjazás: a kategóriák I., II. és III. helyezettjei számára tárgyjutalmak, könyvjutalmak, belépőjegyek a Janus Pannonius Múzeum kiállításaira, illetve a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontjába. A főnyeremény egy fényképezőgép.

 

 A nyerteseket október 7-éig kiértesítjük.

 

A díjátadó helyszíne és időpontja:

2015. október 10. 1130

Tudatos Nap - Pepita Kultúrtér (Balokány-liget, Pécs, Zsolnay Vilmos u. 12.)

 

A legjobb alkotásokból kiállítás nyílik a helyszínen.

A kiállított és a kiállításon nem szereplő munkákat a kiállítás zárása után lehet átvenni.

Sikerrel zárult a Fényfürkészek Felfedező-Hete!

Dr. Balázs Hohmann, 2015. júl. 8. 12:28   [ 2015. júl. 29. 5:24 frissítve ]


Szervezetünk - a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztályával és a pécsi Leőwey Klára Gimnázium együttműködésével - 2015 elején nyújtott be pályázatot és nyert támogatást a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös, NTP-MTI-14 azonosítójú „A matematikai, a természettudományos és a műszaki, informatikai kompetenciák, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben” című pályázati felhívásán.



Projektünk, a Fényfürkészek Felfedező-Hete, fiatal, 8 és 13 év közötti, erős természettudományi érdeklődéssel rendelkező diák tehetséggondozását tűzte ki célul a Fény Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan, egyhetes nyári interaktív napközi keretében.

A projekt során a diákok megismerkedhettek a fény sokszínű szerepével életünk során, s gyakorlati szakemberek segítségével maguk is kipróbálhatják felhasználását, alkalmazását.

A diákok nagyon élvezték a témahetet, s rengeteg a hétköznapokban és további tanulmányaik során is használható új illetve felfrissített ismerettel gazdagodtak.

A képes beszámolóval hamarosan jelentkezünk!


A projektet a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet közös, NTP-MTI-14-0100 azonosítójú pályázatának támogatásával valósítjuk meg.




1-10 of 40